Vannak döntési helyzetek, amelyek nem azért nehezek, mert nincs lehetőség vagy nincs elegendő információ, hanem mert a döntés következményei nem láthatók teljesen előre. Ilyenkor az ember gyakran érzi, hogy bármelyik irány választása hordoz magában bizonytalanságot.

Ez különösen igaz olyan helyzetekben, ahol:

• több ember működésére hat egy döntés,
• hosszabb távú következmények is jelen vannak,
• a változás kimenetele nem kiszámítható teljesen,
• vagy amikor egyszerre szakmai, emberi és szervezeti szempontok kapcsolódnak össze.

A legtöbb összetett helyzetben nem lehet minden következményt előre pontosan felmérni. Mégis sokan úgy próbálnak dönteni, mintha létezne olyan pont, ahol minden bizonytalanság megszüntethető. Ez könnyen vezethet túlzott elemzéshez, állandó újragondoláshoz vagy a döntés halogatásához.

Ilyenkor gyakran jelenik meg:

• a hibázástól való félelem,
• a kontroll elvesztésének érzése,
• vagy az a belső nyomás, hogy „mindent előre látni kellene”.

Pedig a legtöbb valódi döntési helyzetben nem az a kérdés, hogy minden következmény biztosan ismertté válik-e. Sokkal inkább az, hogy kialakul-e egy olyan rálátás, amelyből a bizonytalanság mellett is lehet tájékozódni.

Az eligazodás ezekben a helyzetekben nem a teljes kiszámíthatóság ígéretéről szól. Nem arról, hogy minden kockázat megszüntethető vagy minden következmény előre megjósolható. Sokkal inkább annak támogatásáról, hogy a helyzet áttekinthetőbbé váljon, és látható legyen:

• mi az, ami valóban ismert,
• mi az, ami feltételezés,
• mi az, ami befolyásolható,
• és mi az, ami bizonytalanságként marad jelen.

A közös munka során fontos szerepet kap annak felismerése is, hogy a bizonytalanság önmagában nem feltétlenül probléma. Sokkal inkább természetes része azoknak a helyzeteknek, amelyekben emberek, szervezetek és hosszabb távú folyamatok kapcsolódnak össze.

Sok esetben éppen az okozza a legnagyobb belső nyomást, hogy valaki úgy próbál dönteni, mintha minden következményért teljes kontrollal kellene rendelkeznie. Ez azonban nemcsak kimerítő, hanem gyakran ellehetetleníti az előrelépést is.

Amikor a helyzet szerkezete tisztábbá válik, a bizonytalanság is más minőségben jelenik meg. Nem bénító hiányként vagy állandó veszélyként, hanem olyan tényezőként, amely mellett is lehet tájékozódni és dönteni.

A cél nem az, hogy minden kimenetel előre látható legyen. Hanem az, hogy kialakuljon egy olyan belső és szakmai rálátás, amelyből a döntés már nem a bizonytalanság megszüntetéséről, hanem egy vállalható irány felismeréséről szól.